Közeleg a nagy utazás. Tegnap elmentünk anyával vásárolni, azzal a céllal, hogy most nekem „túraszandált” fogunk venni. Hát igen. Addig nézegettük a szandálokat, amíg ott nem hagytuk anya táskáját a padon, amin ültünk. Elmentünk, megkérdeztük, hogy melyik üzletben lehet még kapni 38-as méretű szandált. Rá öt percre kapcsolt anya, hogy nem tudja hol a táskája. Visszarohantunk a cipőkhöz, de a táskája már nem volt ott. Teljesen látszott rajta, hogy rosszul van, falfehér lett az arca és elkezdett remegni. Kiszaladtunk a pénztárhoz, hogy megkérdezzük, nem adtak le egy vajszínű válltáskát. A biztonsági őr kedvesen megnyugtatta anyát, hogy de igen. Bementünk egy irodába, és átvettük az eltűnt holmit. Mikor kijött, gyorsan belekukkantott a táskába, hogy minden benne van e még. Telefonok megvannak… pénztárcámat látom… kocsi kulcs is megvan! Majd örömökkel teli folytattuk, amit abbahagytunk. De csak a pénztárnál szembesültünk a nagy bajjal… a pénz eltűnt! Hát mire mi ezt észrevettük addigra az aki leadta, már nem volt az épületben. Túlléptünk rajta, és próbáltunk pozitív dolgokat mondani, hogy jobban érezzük magunkat. Pozitív dolog: Nem ma történt velünk! Ma kapja meg anya a 25 éves Jubileumi jutalmát… nem kevés pénz!