Minden nap újabb és újabb pont kezdődik meg az életemben. Talán ez vett rá arra, hogy újra kezdjek írni. Hiába mondom el a gondjaimat a barátaimnak, nem ugyan az már. Muszáj kiírnom magamból.

Minden azzal kezdődött, hogy vége lett a nyárnak. Csodás szünetet tudhatok a hátam mögött, de amint elkezdődött a szeptember, minden összeomlott körülöttem.

Szeptember 6.
Két napja arra készültem, hogy végre beköltözhessek a kollégiumba, és megkezdhessem az új évemet az egyetemen. Legjobb barátnőm szombat este felhívott, hogy mindenképpen találkoznunk kell másnap. Rosszabbnál rosszabb gondolatok jutottak eszembe, de mindközül talán az bántott a legjobban, mikor az jutott eszembe, hogy elköltöznek. Gyorsan el is hessegettem a dolgot. De mikor odaértem, még rosszabb várt rám. Külföldre költözik, mert munkát kapott... Természetesen támogattam/támogatom mindenben, de teljesen összetörtem. 
Hát elment... és én itt maradtam nélküle.

Csak teltek a napok, próbáltam feldolgozni, hogy az aki a legtöbbet jelentette számomra, most a legmesszebb van tőlem. Majd jött a következő csapás.

Szeptember 10.
Volt egy nyári kalandom. Csak ennek lehet nevezni, mert nem lett belőle semmi... 
Együtt voltam egy sráccal, minden jól ment ismerkedtünk, minden ment a saját útján. Nem volt olyan nap, hogy ne beszéltünk volna. Majd egyszer csak nem írt. Nem bántott, hisz elkezdődött a suli, sok a dolga biztos. Hírtelen írt és elnézést kért, hogy nem jelentkezett, de el van havazva. Jó persze megértem. Napokkal később írtam neki, hogy hogy van, és a válasz csak annyi volt, hogy: találkozgatok valakivel. 

Na, ennyi volt a nagy kapcsolat. Valahol magamat kezdtem el hibáztatni, biztos velem van a baj. Mikor végre meggyőztem magam, hogy minden rendben van velem, megint összetörtem. 

Szeptember 18.
Lassan már egy éve, hogy szakítottam a párommal majdnem négy év után. Azt hittem, hogy túl vagyok rajta, hisz voltak "kapcsolataim" ez idő alatt, de kiderült, hogy koránt sem léptem túl a gyermekkori szerelmemen. Már mondták korábban, hogy "csajozik", de nem vettem komolyan. De kiderült, hogy ez teljesen komoly. Barátnője lett. Én meg kiakadtam. Sírtam, kiabáltam... Nem vagyok büszke magamra. A mai napig nem tudom elhinni, hogy Ő már azon a szinten van, hogy képes rendes kapcsolatot kiépíteni, miközben ez nekem nem ment.

Szomorúan tértem vissza a kollégiumba, azzal a tervvel, hogy a héten elmegyek az összes koleszos buliba és levezetem a feszültséget. Hát így ismertem meg valakit.

Igazából a kollégium folyosóján találkoztunk először, majd pedig a buliban leszólított, hogy táncolnék-e vele. HÁT HOGYNE! Sajnos ezek után nem volt alkalmunk táncolni, mert a haverjai kirángatták a helyről. Igen rettenetes kifogás... Ebben a percben eldöntöttem, hogy a kezembe veszem az irányítást és utána mentem...

És most értünk a jelenbe. Kíváncsian várom, hogy mit tartogat nekem még a jövő.