login
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
 

 

Minden azért olyan szép, mert vége kell, hogy legyen.

tanuló pénz

Közeleg a nagy utazás. Tegnap elmentünk anyával vásárolni, azzal a céllal, hogy most nekem „túraszandált” fogunk venni. Hát igen. Addig nézegettük a szandálokat, amíg ott nem hagytuk anya táskáját a padon, amin ültünk. Elmentünk, megkérdeztük, hogy melyik üzletben lehet még kapni 38-as méretű szandált. Rá öt percre kapcsolt anya, hogy nem tudja hol a táskája. Visszarohantunk a cipőkhöz, de a táskája már nem volt ott. Teljesen látszott rajta, hogy rosszul van, falfehér lett az arca és elkezdett remegni. Kiszaladtunk a pénztárhoz, hogy megkérdezzük, nem adtak le egy vajszínű válltáskát. A biztonsági őr kedvesen megnyugtatta anyát, hogy de igen. Bementünk egy irodába, és átvettük az eltűnt holmit. Mikor kijött, gyorsan belekukkantott a táskába, hogy minden benne van e még. Telefonok megvannak… pénztárcámat látom… kocsi kulcs is megvan! Majd örömökkel teli folytattuk, amit abbahagytunk. De csak a pénztárnál szembesültünk a nagy bajjal… a pénz eltűnt! Hát mire mi ezt észrevettük addigra az aki leadta, már nem volt az épületben. Túlléptünk rajta, és próbáltunk pozitív dolgokat mondani, hogy jobban érezzük magunkat. Pozitív dolog: Nem ma történt velünk! Ma kapja meg anya a 25 éves Jubileumi jutalmát… nem kevés pénz! 

2013.08.01. 09:25, B Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 
CSS Codes


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.