Fogalmam sincs, hogy lehet valaki ilyen gerinctelen. A tegnapi, meg a tegnap előtti napom nem kicsit alakult rosszul. Ugyan is összevesztem az egyik barátommal...  hogy tűritek, ha hazudik nektek a barátotok?? Illetve az állítólagos barátotok? Mert én sehogy! Azt hittem megbízhatok benne... de tévedtem. Ő is csak egy a sok közül. Ezt arra értem, hogy az állítólagos barátom egy fiú volt.
A történet annyi, hogy kb. egy hónapja történt egy kis zűr, amit a gyerek, úgy söpört arrébb, hogy nem mondta, mutatta senkinek, és nem tud róla senki. És én hülye még hittem is neki. Eleinte úgy éreztem, hogy tud róla a haverja, de ő állította, hogy nem mondta el senkinek. Jó hittem neki. Erre tegnap nem lebukott a haverja, hogy tud róla?! De hogy is nem! Olyan ideges lettem, hogy szakadó esőben elindultam haza. Persze ők jöttek utánunk, mert barátnőm is ott volt. Én meg csak őrjöngtem a szakadó esőben. Mire én hazaértem már ő is otthon ült és várt, hogy mennyek fel msn-re mert meg akarja dumálni a szitut. Persze nekem meg semmi kedvem nem volt vele beszélni, de még is meghallgattam. Bocsánatot kért, amint nagyon nehezen, de úgy ahogy elfogadtam, abban az esetben, ha most pár napig nem találkozunk. Ezt elfogadta, majd elköszöntünk egymástól, és elmentem szunyálni, mert már fáradt is voltam.
A fáradságom oka más volt: közmunkára ítéltem magam. Eléggé bizarrúl hangzik, tudom. De vicces volt. Nem csináltam semmi rosszat, csak egyszerűen, nem bírtam már a számítógépemre nézni. Ezért fogtam magam és kimentem segíteni az építkezésben. Poén volt, mindenki ott izélt hogy nehogy már én vigyem a talicskát, hisz tök nehéz ha van is benne valami... engem meg nem érdekelt túlságosan ki mit mondott, mert nem vagyok egy nyeszletke aki, nem bír el egy üres vödröt sem. Jöttem-mentem, vittem-hoztam a malterral teli talicskát és mindenki ott nézett, mint Rozi a moziban.