Csak álom volt...

-Liza, kincsem gyere le! Emma már kint vár rád. - szólt fel anya a lépcső aljából.

-Már is megyek. - nyúltam a kilincs után, és a következő pillanatban már a kocsiban ültem. - Szia Em.

-Helló csajszi, na felkészültél a nagy koncertre?

-Hát ez alap. - mosolyodtam el izgalmamban. Az út további részét végig énekeltük, emiatt nem is vettünk észre egy stop táblát, és megbüntetett minket a rendőr.

-Ezt nem hiszem el! - bosszankodott a barátnőm. - Nem is volt eddig ott stop tábla!

-Nyugodj meg, kérlek. Örüljünk inkább annak, hogy nem jött arra egy másik, kocsi. Különben, most még nagyobb lenne a károd. - nyugtatgattam.

-Igaz... Teljesen igazad van. Nézd megjöttünk. - vidult fel a csarnok láttán. Már mind a ketten nagyon vártuk, hogy a színpadon láthassuk viszont a kedvenc együttesünket.

Három perc volt már csak hátra a kezdésig, így Emmával úgy döntöttünk, hogy előre tolakszunk, hogy minél közelebbről szemlélhessük az eseményeket. Ekkor a háttérben beindítottak egy számot, és a rajongók nagy sikításba törtek ki. Hirtelen megjelent a dobos, majd a basszeros és utánuk léptek ki egyszerre a színfalak mögül az ikrek: Bill és Tom Kaulitz. A raszta csatlakozott a többiekhez és felvette az ütemüket, majd Bill kezdett el énekelni. „ Camon you can look at me...” Első számuk az én kedvencem volt, a „Hey you”. Majd sorra jött az összes jó számuk.

A fiúk elköszöntek a közönségtől, majd leindultak a színpadról. A tömeg meg megindult az autogram sátor felé, ahol a banda minden egyes tagja már várt minket.Sajnos mint mindennek, ennek is vége lett.

-Ezt nem hiszem el! - matattam a táskámban. - Hova lett? Pedig ide tettem.

-Mi a baj Liza? - nézett rám barátnőm kérdően, hogy mit hagytam otthon, és előrébb léptünk az asztalokhoz.

-Nincs meg a lemezem. - nyugtalankodtam.

-Mi a baj kislány? - nézett a szemembe egy barna szempár. - Valamit elvesztettél?

-Én... - csak ennyit tudtam kinyögni, mikor megláttam, hogy maga Bill Kaulitz szólított meg selymes hangján.

-Te? - mosolyodott el elvörösödött arcom láttán.

-Liza! - suttogta Emma, de nem elég halkan, hisz meg hallotta a srác.

-Liza? Szép neved van. - erre még jobban elvörösödtem. - Na mit hagytál el?

-Elhagyni? Nem szó sincs róla, csak valószínűleg otthon felejtettem a CD-teket. - hajtottam le a fejem szégyenemben.

-Tessék! - nyomott a kezembe egy dedikált példányt.

-Ez most komoly? - fogtam a kezembe a lemezt, és csillogó szemekkel néztem Billre.

-Komoly. - mosolygott rám megint. Emma meg tátott szájjal nézett ránk.

-Akkor köszönöm. -mosolyogtam vissza. Bill megfordult és ment volna tovább de én vissza hívtam. - Lehetne egy képet csináltatni a bandával?

-Hát persze! Egy ilyen csinos lánynak nem tudok nemet mondani. - a kezemért nyúlt és behúzott a színfalak mögé. Bemutatott a csapat többi tagjának, majd megcsináltuk a képet, de közben valaki a farzsebembe csúsztatta a kezét, de rögtön ki is húzta. A kép elkészülte után kaptam mindenkitől egy-egy puszit és elmentem. Megkerestem Emmát, aki már a bejáratnál indulásra készen várt engem. Be szálltunk a kocsiba és hazafelé vettük az iránt.

A házunk előtt kipattantam az anyósülésről és rohanni kezdtem a bejárati ajtónk felé, mert útközben elkezdett szakadni az eső. Az eresz alá érve keresni kezdtem a kulcsomat, de nem volt meg, ezért a pótkulcsért nyúltam ami az ajtófélfa tetejéhez volt rögzítve. Halkan kinyitottam az ajtót és felosontam a szobámba hisz már mindenki aludt, mert már rég elmúlt éjfél. Benyitottam a szobámba és ledobtam a cuccomat a székre. Elmentem zuhanyozni majd az ágyba bújtam, elővettem a gépemet és megnéztem még egyszer a képet amit a bandával csináltam. Behunytam a szemem és elnyomott az álom.

Reggel anya ébresztett, hogy ideje felkelni, mert a húgomra kell vigyáznom.

-Jó reggelt apa. - trappoltam le a lépcsőn kómás fejjel.

-Reggelt kicsim. - rám nézett majd lapozott egyet az újságjában. - Figyelj anyád már elment és azt kéri, hogy mondjam meg, hogy tegyél rendet a szobádban, szedd össze az összes szennyest és mossál ki. Ja igen, meg Annek is segíts kitakarítani a szobáját.

-Értem. - forgattam a szememet. - Húgi ne ugrálj a kanapén! - fordultam a nappali irányába.

-Nehehehehehehem!

-Apa! Szólj rá Annre mert nem bír magával.

-Bocsi, de most indulnom kell. - pillantott az órájára, majd adott egy puszit és kiment az ajtón.

-Remek! - bosszankodtam. Csináltam magamnak egy omlettet majd felmentem összeszedni a szennyesemet. Mielőtt bedobtam volna a mosógépbe a farmerokat mindegyiknek végignéztem a zsebeit. Nagy meglepetésemre találtam is egy cetlit a farzsebemben, amin az állt, hogy: „Hívj fel! Tom”, és alatta a száma. Majdnem öt percen keresztül mást sem csináltam, csak bámultam a kezemben lévő papírdarabot. Mikor észbe kaptam, már rohantam is a szobám felé, hogy felhívhassam. Már kezdtem volna tárcsázni, mikor eszembe jutott, hogy ki is tette a zsebembe a papírt: Tom! Hát igen, Tom nem a párkapcsolatairól híres. Épp ellenkezőleg, az egy éjszakás kalandjai, amikről mindenki beszél. De inkább nem is gondoltam erre, és habozás nélkül, megint tárcsáztam a számot. Kicsöngött...

-Haló! - szóltbeli valaki.

-Szia, Liza vagyok. Tomot keresem.

-Milyen Tomot? -kérdezte a férfi hang.

-Tom Kaulitz.

-Akkor jó. Mondjad miben segíthetek.

-Hát... Tegnap a koncerten, én voltam az a lány aki fényképet kért tőletek, és...

-Á Liza igaz? - szakított félbe.

-Igen.

-Figyu, a fecnit, csak azért tettem a farzsebedbe, mert gondoltam találkozhatnánk valamikor, például ha épp nem vagyok turnén.

-Oh, értem. - mosolyodtam el.

-Mondjuk a ma neked jó lenne? - éreztem a hangján, hogy mosolyog ő is.

-Tökéletes. - bólogattam.

-Akkor ma olyan három körül a város szélén a parkban, jó?

-Igen!

-Akkor szia, majd délután akkor tali. - és letette.

Izgalmamban nem tudtam, mit csinálni, ezért már akkor elkezdtem készülődni. Elszaladtam a fürdőbe, lefürödtem, hajat mostam, majd megszárítottam és a hajvasalóval begöndörítettem. Mivel eléggé pocsék lett inkább kivasaltam és úgy hagytam. Annyira belemerültem a nagy készülődésbe, hogy mikor az órára tekintettem, már idő volt, szóval elszaladtam magamra rántottam a legdögösebb felsőmet hozzá, egy sima farmer nadrágot, és nekivágtam az útnak.

Röpke húsz perc alatt oda is értem, majd leültem az egyik padra. Míg ott vártam zavaromban csak igazgattam a pólómat, hogy hogy álljon: sexin vagy lazán, és végül a mély dekoltázsnál maradtam. Élvezni próbáltam a falombján átszűrődő napsugarakat, mikor egy selymes hang így szólt.

-Szép a kilátás nem gondolod? - nézett rám megszokott féloldalas mosolyával.

-Javíthatatlan vagy. - mondtam mikor rájöttem, hogy nem a parkra gondol, de ő csak elnevette magát, és helyet foglalt mellettem.

-Szép vagy, cica! - bújt hozzám és a nyakamat kezdte el csókolgatni, majd felfelé kezdett el haladni, majd elcsattant az első csók kettőnk között. Kezemet a nyaka köré fontam, és ledöntött a padra. Keze felfedező útra indult a felsőm alatt. Hirtelen kirántotta a kezét, és lemászott rólam, mert hallott valamit. - Basszus!

-Mi a baj? - ültem fel.

-El kell menned! - mondta, majd hirtelen felállt a padról. - Most!

-Mi van? - néztem rá értetlenkedve.

-Menny el! Menny haza vagy bár hová is akarsz menni, csak menny. - parancsolt rám, én meg felálltam és elfutottam. A szemebe hirtelen könny futott, mert igen bántó volt ez a kis incidens. Nem nagyon láttam, hogy merre megyek így lefutottam egy útra ahol egy nagy dudaszóra lettem figyelmes és Tom üvöltésére. Onnantól minden elsötétült.

Reggel hétkor tértem magamhoz... Eleinte fogalmam sem volt, hogy hogyan kerültem haza. Mikor már nádjából magamhoz tértem lesétáltam a konyhába, ahol anya sürgött forgott.

-Szia kincsem! Na milyen volt tegnap a koncert?

-Jó, jó volt. - mondtam kómásan.

-És Emma is jól érezte magát? Nem hagytad magára, úgy mint legutóbb?

-Nem. Legalábbis nem emlékszem. - ekkor ugrott be, hogy igen is magára hagytam mikor a fiúkkal fényképezkedtem. - Anya, hogy kerültem haza, a tegnapi randim után? - foglaltam helyet az étkező asztalnál.

-Parancsolsz? - nézett rám anya hirtelen, hogy milyen randiról beszélek. - Miről beszélsz kincsem?

-Hát, tegnap randiztam a TH-s Tommal, és leléptem egy autó elé, és onnantól semmire nem emlékszem.

-Kicsim, szerintem csak valami rosszat álmodhattál. - mosolyodott el anya.

-Nem ez biztos nem álmodtam. Hisz még a koncerten a farzsebembe csúsztatott egy telef... - ekkor elállt a szavam, és már be sem fejeztem, mert felrohantam a szobámba, és a papírt kezdtem el keresgélni. Már mindent átkutattam, de nem találtam sehol. Elkeseredve ültem le az ágyam szélére, és gondolkodni kezdtem. Ekkor az asztalomra pillantottam, majd a fényképezőgépemért nyúltam. Bekapcsoltam, majd keresgélni kezdtem a képeket amiket a koncerten készítettem. De az a kép ahol öten voltunk rajta, az nem volt meg. Egyetlen képem volt ahol mind a négyen rajta voltak, de az az autógrammsátor mellett készült, és nem a színpad mögött. Elterültem az ágyamon és a plafont kezdtem el bámulni. - Csak állom volt. - suttogtam.