Amint a cím is elárúlja... dögrováson vagyok. Magyarúl beteg vagyok. Nem tudok semmi érdekeset hozzáfűzni, csak annyit, hogy egész nap járt az agyam és jobbnál jobb dolgok jutottak eszembe. Persze ezeket le is írtam ne hogy elfelejtsem őket. Ennyit mára belöllem... puszi szijasztok <3

 „ Gyűlölöm és szeretem. Miért? Nem tudom én se, de érzem: így van ez, és a szívem élve keresztre feszít. ”

Olvasom a sorokat és egyszerűen felfoghatatlannak tatom, hogy két ember, mennyire hasonlíthat egymásra. Most bennem is ugyan ezek az érzelmek játszódnak le. Gyűlölöm de még is szeretem. Gyűlölöm, mert összetörte a szívemet. Szeretem, mert még is csak jelentett/jelent valamit a számomra. Hogy múltban vagy jelenben beszéljek erről, még nem döntöttem el, mert még annyira friss a seb a szívemben, hogy nem tudom feldolgozni, hogy pontosan most mit is érzek valójában. Szeretnék jól beolvasni neki egyet és szépen faképnél hagyni, valamint odamenni, megcsókolni és hozzábújni. A biztonság ami őt jelentette... elszállt. Jelenleg a semmi sem érdekel kategóriába tartozom... semmi sem érdekel, semmi sem dob fel, vagy ha igen akkor csak néhány percig tart a jó érzés a dologgal kapcsolatban. Szeretnék már végre ezen túl jutni... örökre!

Helló! Sziasztok! Igen tudom régen jelentkeztem már, de mióta elkezdődött a sulee illetve az október, mert szeptemberben nem kaptunk jegyeket sőt még tanulni sem kellett. Most meg annyi dolgom van, hogy örülök, ha hazaérek nem hogy még gép elé üljek. Na meg a sok lecke, de mostantól próbálok minden este ha ráérek szerkelni egy kicsit mert nagyon hiányzik már az oldal. Az elmúlt egy hónapban, rengeteg minden történt... Lett barátom. *-* Piáltam legjobb barátnőimmel, meg a haverokkal. :$ Voltunk az Árénában filmet nézni, ami szörnyű popcorn csatába fulladt. x'D A körülöttünk ülők nagyon "boldogok" voltak tőle. Most pedig élem szerelemmel teli életemet. Bár a páromat csak heti 2x láthatom, de legalább látom. Már néha hétfőn úgy érzem, hogy megőrülök a hiányától.

Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van.

/Müller Péter/

Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ... Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok.

/Müller Péter/

Helló! Jó estét kívánok mindenkinek. =)
Ma elvoltam mint a befőtt. Igaz semmit nem hallottam az órákon, se a szünetben; mindent kétszer kérdeztem meg, mert vagy túl halkan mondtam vagy én nem hallottam a választ. Még mindig fáj a fülem sajna, meg az arcüreg gyulladásom is meg van még, ezért nem tesizhettem, ráadásul a tanárom nem akarta elfogadni a szülői igazolást ezért az orvosiba szaladgáltam minden szünetbe, mert mindig sokan voltak előttünk és mindenki órákat töltött bent a szobában. Délután beugrottunk F-vel egy Beugró szakkörre. Nagyon nagy volt. Annyit nevettem, mindenki beállhatott, persze én a bénaságom miatt nem mertem és nem is nagyon akartam. Fél négykor azt mondtam hogy köszönöm mára elég volt, mert nekem még haza kell jutnom. Mielőtt haza akartam volna indulni, beugrottam a beugróról anyuhoz, majd helyet foglaltam az irodájában, és megvártam és inkább vele jöttem haza. Persze miközben várakoztam meg is tanultam, és itthon még a franciámat átismételtem, és újra tanultam. És most érkeztem el a jelenbe, mert jelenleg írom a blogomat. De mindjárt leragadnak a szemeim, szóval szerintem abbahagyom mára a gépezést és inkább megyek nézek valami öldökölős, nyomozós filmet.