Hihetetlenül naiv vagyok, hogy elhittem, Te más vagy, mint a többiek. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem. Csak egy vagy a sok közül, Én meg elhittem, hogy tényleg kedvelsz. Hogy ez nem csak egy tipikus "fektessük meg a csajt" jelenet már megint. Hát... Gratulálok! Szépen elcseszted.

Azt szokták mondani, hogy ha kiírod magadból a fájdalmaidat, az segít. Megpróbáltam. Bárcsak Neki is elmondhatnám, hogy mennyire bánt a dolog. Lényegtelen, vissza fogja még adni Neki ezt az élet!

"Egyszerre voltam túl sok és túl kevés a férfinak, aki a minden és egy nagy senki volt egyszerre." /Szalai Vivien/

Minden nap újabb és újabb pont kezdődik meg az életemben. Talán ez vett rá arra, hogy újra kezdjek írni. Hiába mondom el a gondjaimat a barátaimnak, nem ugyan az már. Muszáj kiírnom magamból.

Minden azzal kezdődött, hogy vége lett a nyárnak. Csodás szünetet tudhatok a hátam mögött, de amint elkezdődött a szeptember, minden összeomlott körülöttem.

Szeptember 6.
Két napja arra készültem, hogy végre beköltözhessek a kollégiumba, és megkezdhessem az új évemet az egyetemen. Legjobb barátnőm szombat este felhívott, hogy mindenképpen találkoznunk kell másnap. Rosszabbnál rosszabb gondolatok jutottak eszembe, de mindközül talán az bántott a legjobban, mikor az jutott eszembe, hogy elköltöznek. Gyorsan el is hessegettem a dolgot. De mikor odaértem, még rosszabb várt rám. Külföldre költözik, mert munkát kapott... Természetesen támogattam/támogatom mindenben, de teljesen összetörtem. 
Hát elment... és én itt maradtam nélküle.

Csak teltek a napok, próbáltam feldolgozni, hogy az aki a legtöbbet jelentette számomra, most a legmesszebb van tőlem. Majd jött a következő csapás.

Szeptember 10.
Volt egy nyári kalandom. Csak ennek lehet nevezni, mert nem lett belőle semmi... 
Együtt voltam egy sráccal, minden jól ment ismerkedtünk, minden ment a saját útján. Nem volt olyan nap, hogy ne beszéltünk volna. Majd egyszer csak nem írt. Nem bántott, hisz elkezdődött a suli, sok a dolga biztos. Hírtelen írt és elnézést kért, hogy nem jelentkezett, de el van havazva. Jó persze megértem. Napokkal később írtam neki, hogy hogy van, és a válasz csak annyi volt, hogy: találkozgatok valakivel. 

Na, ennyi volt a nagy kapcsolat. Valahol magamat kezdtem el hibáztatni, biztos velem van a baj. Mikor végre meggyőztem magam, hogy minden rendben van velem, megint összetörtem. 

Szeptember 18.
Lassan már egy éve, hogy szakítottam a párommal majdnem négy év után. Azt hittem, hogy túl vagyok rajta, hisz voltak "kapcsolataim" ez idő alatt, de kiderült, hogy koránt sem léptem túl a gyermekkori szerelmemen. Már mondták korábban, hogy "csajozik", de nem vettem komolyan. De kiderült, hogy ez teljesen komoly. Barátnője lett. Én meg kiakadtam. Sírtam, kiabáltam... Nem vagyok büszke magamra. A mai napig nem tudom elhinni, hogy Ő már azon a szinten van, hogy képes rendes kapcsolatot kiépíteni, miközben ez nekem nem ment.

Szomorúan tértem vissza a kollégiumba, azzal a tervvel, hogy a héten elmegyek az összes koleszos buliba és levezetem a feszültséget. Hát így ismertem meg valakit.

Igazából a kollégium folyosóján találkoztunk először, majd pedig a buliban leszólított, hogy táncolnék-e vele. HÁT HOGYNE! Sajnos ezek után nem volt alkalmunk táncolni, mert a haverjai kirángatták a helyről. Igen rettenetes kifogás... Ebben a percben eldöntöttem, hogy a kezembe veszem az irányítást és utána mentem...

És most értünk a jelenbe. Kíváncsian várom, hogy mit tartogat nekem még a jövő. 

Megírtam a matek vizsgámat és nagyon büszke vagyok magamra. 70%-os lett. Nagyszerű érzés volt. Bár tény, hogy a félévi jegyem így is csak kettes, de ez az én hülyeségem, hisz tanulhattam volna rendesen is év közben, és akkor most nem kettes lenne, hanem hármas vagy esetleg négyes.
Ma vele voltam. Rettenetesen jó érzés volt. Nem tudom, mi van köztünk, ha egyáltalán van bármi is, de a mai nap nagyon jó volt. Ma nem ért be a vizsgára, mert lekéste a csatlakozását, így csak a végére toppant be. Nem volt para, megbeszélte a tanárra. Ahelyett hogy hazament volna feljött hozzám, a kollégiumba, hogy együtt várjuk meg az eredményeket. Jól éreztem magam. Csak pihentünk, TV-t néztünk, beszélgettünk, nevettünk, ökörködtünk. Hihetetlen érzés belegondolni abba, hogy nem a szex miatt jött fel - hisz nem volt semmi, még próbálkozni sem próbálkozott -, hanem hogy velem legyen. Furcsa, de egyben jó is. Így legalább tudom azt, hogy nem pusztán egy "kellék" vagyok, hanem érző emberi lénynek tekint. Ő nem csak a barátom már, hanem a szeretőm is egyben. Ha lehet ilyen kifejezéssel élnie egy tizenkilenc, ma holnap húsz éves nőnek. Rettenetesen nagy bizalommal fordulok felé, hisz mindent tud rólam és én is róla. Összetörnék, ha ezekkel a dolgokkal egyszer visszaélne. De nem hiszek ebben. Ez már nem a gimnázium, ahol éretlenebbnél éretlenebb srácok rohangásznak, hogy megfektessenek egy csajt. Ha vele is így lenne, akkor már az első éjszaka után ott hagyott volna, és nem tartana ez az egész három hónapja. Néha azt gondolom, érez irántam valamit, mert nem úgy néz rám, mint a többiekre a szakon. Én más vagyok a számára. Ma, mikor indulás előtt  magához húzott és megcsókolt, abban volt szenvedély. Lehet, hogy csak túl gondolom a dolgokat, ezért inkább próbálok minél többet kihozni ebből a valamiből. Leginkább azt, hogy boldog legyek.

Most perpillanat tanulnom kéne, de ezerrel, de nem igazán megy. Minden érdekesebb, mint a tanulás. De tényleg. Bármi. Sehogy sem állok, úgy érzem, a mai nap folyamán meg tudtam tanulni kb. négy darab tételt növénytanból. Rettenetes, de komolyan. Ilyen unalmas dolgot rég tanultam. Egyszóval nagyon félek mi lesz csütörtökön, arról nem is beszélve, hogy szerdán matek vizsgát írok, megint, amire szintén kéne tanulnom, de időm nincs rá. Majd a holnapi napot neki szentelem. Legalábbis a terv ez, aztán ki tudja mi lesz belőle.
Ma levizsgáztam földtudományi alapismeretekből. Király volt, négyest kaptam.
Megvártam egyik szaktársamat, hogy tölthessünk együtt egy kis időt. Szeretek vele lenni, olyan megnyugtató. Meg persze, imádom, ahogy rám tud nézni. Nyűgös vagyok és kicsit hisztis is, és ezért be voltam rá rágva, pár napig, így nem is mentem oda hozzá egy darabig, mondván, hogy jöjjön ő. Aztán jött. És mintha mi sem történt volna, el is felejtettem, hogy haragszom rá. Édes. Csak adott egy puszit, megölelt, magához húzott. Nem engedett. Lehet megérezte, hogy valami nem stimmel, de már nem érdekel. A mai nap fénypontja az volt, hogy megölelhettem, többször is. Úgy vágytam már rá, hisz hiányzott. Mindene. 

Már eltelt egy év, hogy írtam volna. Hiányzott. De nem minden nap történik velem valami izgalmas. Ahogy az is igaz, hogy nincs is minden nap kedvem írni.
Szeptemberben elkezdtem az egyetemet, kisebb nagyobb sikerekkel. Persze az első egy hónap nagyon nehéz volt, és sokat szenvedtem. De megérte. Imádom. 
Most vizsgaidőszakom van, amit viszont nagy kínnak élek meg. Nincs egy perc szabadidőm sem, és ezt nagyon utálom. Már volt két vizsgám, rögtön az elsőn meg is húztak. Van ez így, majd szerdán meglesz. A második vizsgám viszont, nagy meglepetésemre négyes lett. Örömömben elsírtam magam, hogy nem hiszem el, hogy abból a tantárgyból, amit a legjobban gyűlöltem egész félévben és azt hittem az aláírásom se lesz meg belőle, négyes lett. Hihetetlen. 
Szerelmi életem a nullával egyenlő. Volt egy pillanat mikor a nagy rózsaszín ködnek köszönhetően azt hittem szerelmes vagyok. De hál istennek nem. A köd felszállt, én meg tovább élhetem egyedülálló mindennapjaimat. BOLDOGAN!